English (UK)Magyar (HU)
Magyar és Alkalmazott Nyelvtudományi Intézet
free templates joomla

Magyar Nyelvtudományi Intézeti Tanszék

A magyar nyelv és irodalom szak indítását az Oktatási Minisztérium a sikeres akkreditáció után 2001 januárjában engedélyezte, bölcsész- és tanárképzésben egyaránt. Az első évet követően a hallgatók létszáma gyorsan növekedett a 4 éves egyszakos és az 5 éves kétszakos képzésben is. 2004 szeptemberében megindult a kiegészítő levelező képzés. Az első magyar szakos nappali és levelező évfolyam 2005 júniusában végzett. 2005-ben lezajlott a BA magyar alapszak sikeres akkreditációja, és 2006 szeptemberében kezdte meg tanulmányait a többszintű képzés keretében az első magyar alapszakos (BA) évfolyam, valamint a magyar alapszak mint szakirány más képzési ágak hallgatói számára (minor), illetve a magyar BA-hoz kapcsolódó szakirányok (Színháztörténet, Nyelvmentor) és specializációk (Színházi stúdiumok, A nyelvtudomány alkalmazása, Irodalomelmélet, A magyar mint idegen nyelv). 2008-ban akkreditálták a magyar nyelv és irodalom tanári MA és a magyar nyelv és irodalom bölcsész MA szakot. 2008-ban levelező tagozaton, 2009-ben pedig nappali tagozaton is beindult a magyartanári mesterképzés két nyelvtudományi (Nyelvtörténeti és Nyelv-társadalom-kultúra) szakiránnyal. 2013 szeptemberétől gondozzuk az osztatlan tanárképzés magyar nyelvészeti tárgyait.

 A tanszék vezetői a következők voltak: Dr. Horváth Katalin (2001-től 2003-ig), Dr. Mihalovics Árpád (2003. február 1. – 2003. szeptember 31.), Dr. Révay Valéria (2003. október 1. – 2012. augusztus 31.), Prof. Navracsics Judit (2012. szeptember 1.–).

 A Pannon Egyetemen 2003-ban szerveződött meg az Interdiszciplináris (későbbi nevén Nyelvtudományi és Neveléstudományi) Doktori Iskola, amely később Nyelvtudományi Doktori Iskolaként folytatta működését. Magyar szakos hallgatóink közül három hallgató (Bagladi Orsolya, Mészáros Ágnes és Sebestyén József) szerzett fokozatot.